Mindszentgodisa
RégióDél-Dunántúl
MegyeBaranya
KistérségSásdi
Irányítószám7391
KSH kód16285
Népesség1023 fő
Terület2297 m2
Népsűrűség44.5 fő/km2
A település három község ( Felsőmindszent, Godisa, Gyümölcsény ) egyesítéséből alakult ki. A régészeti leletek tanúsága szerint a vaskorban kelták éltek e területen, de a római korból származó leletek is napvilágra kerültek. Felsőmindszent neve az 1542-ből származó írásos emlékekben bukkan fel először Mynthzenth néven. Ez a név azzal kapcsolatos, hogy a település templomát mindszentek tiszteletére építették. A falu a török hódoltság alatt folyamatosan lakott volt. A XVIII. sz. első felében csak magyarok éltek itt. A század végén németek telepedtek le a helységben. Godisa, 1422-ben Godisna változatban olvasható egy írásos forrásban. A község a török uralom idején elnéptelenedett és a XVIII. sz. első felében is lakatlan volt. Az 1760-as években német telepesek érkeztek, majd a szomszédos falvakból további családok költöztek ide. Gyümölcsényről először 1542-ben tesznek írásos említést, Ghymelchen néven. A török hódoltság végére a település elnéptelenedett, majd a XVIII. sz. elején németekkel népesedett be. Felsőmindszent és Godisa 1977-ben Mindszentgodisa néven egyesült, Gyümölcsényt pedig 1979-ben csatolták az így kialakult községhez.