SZEGHALOM
RégióDél-Alföld
MegyeBékés
KistérségSzeghalmi
Irányítószám5520
KSH kód21883
Népesség10198 fő
Terület21713 m2
Népsűrűség47 fő/km2
Szeghalom Körösladánytól északkeletre a 47-es számú főút mentén a Berettyó partján fekszik. Nevét a Körös és a Berettyó közelségében álló halomról kapta. Az ősi településről már Anonymus is említést tesz krónikájában. A XV. században már mezőváros volt, átvezetett rajta a Mezőtúr-Nagyvárad hadiút. A török időkben többször elpusztult, de népe a Sárrét mocsaraiba húzódva átélte a nehéz időket. 1711-ben végleg visszaköltözött falujába. 1722-ben báró Harruckern kapta meg területét a gyulai uradalom részeként. A jobbágyok 1772-ben kötöttek úrbéri szerződést földesurukkal. Szeghalom XIX. századi fejlődését a nagy vízrendezési munkálatok felgyorsították. Legújabb kori történetében 1932 kiemelkedő esztendő. Ekkor választották meg Tildy Zoltánt református lelkészüknek. Ettől kezdve a kisgazda-párti szervezkedések egyik bázisa lett a település. Az 1960-70-es évek ipari beruházásai egyre dinamikusabb ütemet adtak városiasodásához. 1984-ben várossá avatták. Református temploma 1784-ben épült késő barokk stílusban. Tornyát 1794-ben emelték. A múlt század elején épült a Kossuth utcai lelkészlak klasszicista stílusban. Itt lakott az 1930-as években Tildy Zoltán, későbbi magyar köztársasági elnök. A gyülekezeti magtár falán emlék-tábla utal az 1710-es, utolsó sárréti boszorkányégetésre. Simay János csendbiztos 1885-ben kisdedóvót alapított a helybélieknek. A klasszicista épület falán emléktábla utal Dapsy Gizella (NIL) óvónői és írónői munkásságára. A római katolikus Szeplőtelen Fogantatás-templom D. Orsay Emil 1800 körül épült barokk magtárából lett kialakítva 1869-ben. 1892-ben szép harangláb került mellé. További látnivalót kínál a volt Kárász-kastély, a Sárréti Múzeum, a D. Orsay-kastély s a városháza előtti szoborpark. A Kossuth téri Kossuth szobrot Horvay János alkotta 1937-ben. A Péter András Gimnázium nevében őrzi az egykori szeghalmi parasztnábob nevét, aki 1907-ben 1500 hold földet adományozott a gimnázium alapítására.