Abaújvár
RégióÉszak-Magyarország
MegyeBorsod-Abaúj-Zemplén
KistérségAbaúj-Hegyközi
Irányítószám3898
KSH kód2273
Népesség323 fő
Terület732 m2
Népsűrűség44.1 fő/km2
A magyar-szlovák államhatár mellett, a Hernád menti dombokra települt kisközség a Hidasnémeti-Hollóháza műút mentén. Autóbuszjárattal elérhető Hidasnémeti, illetve Gönc. A település – mely a történelmi Abaúj vármegye névadója – a megye egyik legrégebbi, gazdag históriával rendelkező helysége, mely a honfoglalás előtti korokban is lakott volt. A Hernád partján álló halom egy motte-típusú földvárat rejt, mely a honfoglalás előtt épült és része volt a folyó keleti oldalán húzódó dombsor peremén létrehozott védelmi rendszernek. A község nevét az itt megtelepedő Aba nemzetségről kapta. A 11. sz. első felében Aba Sámuel építtet várat, melynek első írásos említése 1046-ból származik. István király idejében a településen várispánság és esperesség működik, s egészen a 14. sz.-ig Újvár vármegye székhelye. Erősségét a tatárok sem tudták bevenni. Később elveszti a település a jelentőségét. A Perényiek még újjáépítik a várat, de 1556-ban I. Ferdinánd seregei végleg lerombolják. A 17. sz. elején már iskolája működik, de a török, majd a kuruc harcok idején lakói elmenekülnek, s csak lassan népesül újra. A várnak a községtől Keletre már csak nyoma maradt, mint a Hernádhoz közeli földvárnak. A falu jelentős műemléke a 14. sz.-ban épült gótikus eredetű, ma református erődtemplom. Az utóbbi években létrehozott kiállítás és a közelben camping várja az idelátogatókat.