Mórahalom
RégióDél-Alföld
MegyeFejér
KistérségMórahalmi
Irányítószám6782
KSH kód4349
Népesség5472 fő
Terület8314 m2
Népsűrűség65.8 fő/km2
Mórahalom dinamikusan fejlődő, mezővárosi jellegű település. A város az E 55 sz. főközlekedési út mentén, a megyeközponttól - Szegedtől - 21 km-re, DK-i irányban, tájegység szerint az Alföldön helyezkedik el. 1992-ben ünnepelte alapításának 100. évfordulóját, azt követően, hogy 1989-ben városi rangot kapott. Teljesen kiépített közműhálózattal rendelkezik. Az elmúlt évek intenzív városfejlesztési tendenciájának köszönhetően a modem információs társadalom követelményeit kielégítő színvonalú általános iskolával és szakiskolával rendelkezik a város, ahol 6 + 6-os gimnáziumi oktatás, illetve országos beiskolázású, magas szintű szakiskolai oktatás folyik. A város és a térség egészségügyi ellátását 24 órás mentőszolgálat mellett egy teljesen új, felszerelt orvosi rendelővel mentőállomás biztosítja. Ebben az épületben került elhelyezésre a város közbiztonságát szolgáló Tűzoltó Egyesület és a Polgárőr Egylet. A városkép folyamatos modernizációjának célja, hogy az átutazók és az idelátogatók maradandó emléket őrizzenek Mórahalomról. Ennek első lépése volt a Központi Park felújítása, hogy a település "vendégszobájaként" méltó körülmények között fogadhassák az idelátogatókat. Mórahalom 1997 óta Ipari Park címmel rendelkezik. A parkban olyan kedvező infrastrukturális bázis kerül kialakításra, amely a Szeged központú régió tudományos kultúrájára és humán erőforrására alapozva a legoptimálisabb feltételeket biztosítja a vállalkozások és beruházók számára. A vállalkozások betelepülését és a kisebb vállalkozások megerősödését irodai infrastruktúrával ellátott inkubátorház segíti. 1999-ben készült el az Ipari Park területén a Mórabalmi Mórakert Beszerző és Szolgáltató Szövetkezet zöldség-gyümölcs osztályozó, csomagoló, manipuláló egysége. Az 1995-ben alakult szövetkezet munkája a térség mezőgazdasági termelésének szervezetté tételét, a termékek koncentrációját, minőségi kontrollját szolgálja, s lehetővé teszi a termékek megfelelő hozzáadott értékkel történő továbbítását mind a hazai, mind pedig a külföldi piacra.