MÓR
RégióKözép-Dunántúl
MegyeFejér
KistérségMóri
Irányítószám8060
KSH kód18485
Népesség14728 fő
Terület10872 m2
Népsűrűség135.5 fő/km2
A Bakonyt a Vértestől elválasztó törésvonalban, a Móri-árokban terül el. Központi belterülete a Vértes délnyugati peremén alakult ki. A több évezredes múltra visszatekintő települést és környékét a régészeti adatok bizonysága szerint az újkőkor embere szállta meg. A Móri-árok, mint fontos szárazföldi útvonal, a római korban is megtartotta jelentőségét. Valószínűnek tűnik, hogy Szent István uralkodása alatt lakott hely. A XVIII. század közepétől fennmaradt egyházlátogatási jegyzőkönyv azt a hagyományt őrizte meg, hogy templomát Szent István király építette. Ezt erősíti meg Szent László adománylevele, illetve annak IV. Béla uralkodása alatt történt átírása is. 1080 táján Mór már nagyobb település, keletkezése az 1030-as években igen valószínű. A város neve személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a „mór, szerecsen" értelmű latin Maurus személynév. A német Moor „Mór" helységnév a magyar nyelvből való. A település a középkor évszázadaiban volt egyházi birtok is, majd a XIV. századtól a csókakői vár tartozéka. A török hódoltság évtizedeit jelentős megpróbáltatások jellemezték. A megcsappant magyar népesség gazdasági erejének növelésére német betelepülők érkeztek Mórra. A németek betelepítésének következményeképpen Fejér megye legjelentősebb nemzetiségi települése lett. A XVIII. század az újjáépítés időszaka, megépült a kapucínus rendház és templom, a Lamberg család kastélya, majd a XIX. század elején a Luzsénszky-kastély is. A polgári közigazgatás szervezetében jelentős helyet töltött be; járási székhely lett. Az elsófokú oktatási intézmények polgári iskolával és tanonciskolával bővültek. Jelenleg gimnázium és szakközépiskola működik a városban. Lakossága a II. világháborút követően jelentős megpróbáltatást élt át: 1948 tavaszán 1350 német nemzetiségű lakost telepítettek ki Németországba. 1984-ben várossá nyilvánították. Népessége meghaladja a 15 ezer főt.