GYŐR
RégióNyugat-Dunántúl
MegyeGyőr-Moson-Sopron
KistérségGyőri
Irányítószám9000
KSH kód25584
Népesség129412 fő
Terület17461 m2
Népsűrűség741.1 fő/km2
Győr megyei jogú város, megyei székhely, a Kisalföld központja. Lakosainak száma 132 000. Három folyó - Mosoni-Duna, Rába, Rábca - találkozásánál fekszik. Az ásatások tanúsága szerint már mintegy 5000 éve lakott hely. A történelem folyamán számos népcsoport megfordult ezen a helyen. Az egyik legjelentősebb esemény a kelták megjelenése volt. Ők adták az egykori településnek az Arrabona nevet, amelyet a rómaiak is átvettek. A mai városnév a kutatások szerint a germán Geur (Győr) lovagcsalád fejétől, az első várispántól származik. Honfoglaló őseink a X. században jelentek meg ezen a tájon. Az államalapító I. Szent István király Győrött várispánságot és püspökséget alapított. A II. Ottokár cseh király elleni harcokban való helytállásért V. István szabad királyi város kiváltságot adományozott 1271-ben Győrnek. 1455-ben az országgyűlés helyszíne. A török időben a királyi Magyarország legerősebb végvára, amelynek feladata Bécs védelmének ellátása volt. A XVI-XVII. századtól már számottevő volt a város céhes ipara. A gyáripar a XIX. század utolsó évtizedétől kezdődően alakul ki. Győr nagy múltú kulturális központ. Már a középkorban is jelentős iskolaváros volt. 1776-ban megnyílt a Magyar Királyi Akadémia, amelyben olyan jeles személyiségek tanultak jogot, mint gróf Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Lukács Sándor. Győrött tanítottak olyan kiváló egyéniségek, mint Révai Miklós, Jedlik Ányos, Czuczor Gergely, Rómer Flóris, Rónai Jácint. 1798-ban megépült a város kőszínháza, melynek jogutóda az 1978-ban épült új színházépületben működő Győri Nemzeti Színház és a méltán világhírű Győri Balett. Gyönyörű műemlékei (templomok és polgári épületek), kincsekben gazdag múzeumai és kiállítóhelyei, fesztiváljai és kulturális rendezvényei bőséges látnivalót és programot kínálnak. A pihenni, kikapcsolódni vágyókat színvonalas szállodák, étteremek, uszodák, teniszpályák, gondozott parkok, folyóparti sétányok várják.