Erdőkürt
RégióÉszak-Magyarország
MegyeNógrád
KistérségPásztói
Irányítószám2176
KSH kód22655
Népesség611 fő
Terület2172 m2
Népsűrűség28.1 fő/km2
Középkori eredetű település, de korai történetéről nem sokat tudunk. Tény viszont, hogy nevében viseli a honfoglaló Kürt törzs nevét, amit egykor Kyrth-nek írtak. Ebből arra lehet következtetni, hogy már a honfoglalás idején fennállt. (A környéken már az őskorban is éltek emberek.) Megemlékeznek a faluról a török adólajstromokban is. 1562-63-ban feljegyezték hűbérurának nevét: Csender Cselebinek hívták. A hódoltság után elnéptelenedett, ezért a birtokosok felvidéki szlovákokat telepítettek ide. A római katolikus templomot 1702-ben, az evangélikus istenházát pedig 1785-ben építették. A településen az 1990-es évek közepén kolostort építettek maguknak az Esztergomi Boldog Özséb Engesztelő Nővérei apácarend tagjai. A községben óvoda, általános iskola, klubkönyvtár, művelődési ház, faluvédő egyesület, gazdaszövetkezet, szlovák klub, illetve két népfőiskola: egy önkormányzati és egy közéleti működik. A község adottságai jók az idegenforgalom fejlesztésére.